|
|
Az FBI alkuszi csapata spontán módon alakult ki és bővül. Szakértőink túlnyomó többsége kiváló biztosítói szakember volt, tapasztalatokkal, érmekkel és kitüntetésekkel. Aztán egyszer csak elhagyták a biztosítókat, mert megelégelték
- a mindenek felett álló teljesítménykényszert,
- a különböző módozati hiányosságokat,
- a nem túl szimpatikus kampányokat,
- azt az áltatást, hogy minden módozat az adott biztosítónál a legjobb,
- azt a kötelezettséget, hogy ha nem is jó egy módozat, de a tervek miatt el kell adni.
- és azt, hogy gyakran olyan vezető mondta, mit kell tenni, amit ő sosem próbált, vagy tudott volna elvégezni!
Akik csatlakoztak az FBI-hoz azóta független alkuszok. Most már
- alkuszként tudatosan az ügyfél oldalán állnak,
- teljesítményelvárás helyett "csak" ügyfélelvárások vannak,
- a választási lehetőségük gyakorlatilag az összes biztosító minden módozatára kiterjed (illetve egyéb pl. a pénztári módozatokra is).
- az előnyökből adódóan többszörösére nőtt "a saját" ügyfeleik és szerződéseik száma,
- nagyobb hatékonysággal dolgoznak,
- hittel vallják, hogy a biztosítás alapjaiban hasznos, szükséges, érthető, és tisztességes szakma.
- szorgalmuk és a kezelt szerződések révén, hosszú távon anyagi biztonságban tudhatják magukat.
Az ügyfelek pedig azt érzékelik, hogy nincs feléjük kényszer és a piac kínálatából szabadon választhatnak!
Viszont mindennek ára van! Alkuszainknak
- folyamatosan tanulni kell, képezni magukat,
- figyelni a piac minden módozati, kínálati változását,
- már nem egy biztosítási módozatot kell, kiszámolni, hanem az összes érdemlegeset,
- ki kell ismerni magukat a különböző társaságok igazgatási és értékesítési ügymenetében.
- biztosítania kell a szinte folyamatos elérhetőséget.
Mindezt nagyban támogatja a közösség tudása, szakmai tapasztalata és segítsége.
Amennyiben egyetért elveinkkel, csatlakozzon csapatunkhoz, vagy ha csak kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal.
Legfontosabb elvárásaink jövendő alkuszkollegáinkkal szemben: becsületesség és a szorgalom!
Alkuszokat (független biztosítási szakértőket) keresünk |